Hatvanad vasárnapja

2010. január 31.

Hirdetés

 

címek, telefonszámok

heti program

istentisztelet

igehirdetések

hírek

kiadványok

krónika

a gyülekezet története

az evangélikus templom története


Magyarországi Evangélikus Egyház

Evangélikus Élet online

Digitális Evangélikus Énekeskönyv

Szeged 

 

 

 

 

Kezdőének: 70

  Az istentiszteleten a 4. liturgia énekverseit énekeljük.

Lekció: Lk. 8, 4-15.

Amikor nagy sokaság gyűlt össze azok közül is, akik városról városra csatlakoztak hozzá, ezt mondta nekik példázatban: "Kiment a magvető vetni. Vetés közben némelyik mag az útfélre esett, és eltaposták, vagy megették az égi madarak. Némelyik a sziklás földre esett, és amikor kihajtott, elszáradt, mert nem kapott nedvességet. Némelyik a tövisek közé esett, és amikor vele együtt felnőttek a tövisek is, megfojtották. Némelyik pedig a jó földbe esett, és amikor felnövekedett, százszoros termést hozott." Majd emelt hangon hozzátette: "Akinek van füle a hallásra, hallja!" Ekkor megkérdezték tőle tanítványai, hogy mit jelent ez a példázat. Ő ezt mondta: "Nektek megadatott, hogy értsétek az Isten országa titkait, de a többieknek példázatokban adatik, hogy akik látnak, ne lássanak, és akik hallanak, ne értsenek. A példázat pedig ezt jelenti: A mag az Isten igéje. Akiknél az útfélre esett, azok meghallották az igét, de azután jön az ördög, és kiragadja szívükből, hogy ne higgyenek, és ne üdvözüljenek. Akiknél a sziklás földre esett, azok amikor hallják, örömmel fogadják az igét, de nem gyökerezik meg bennük: ezek hisznek egy ideig, de a megpróbáltatás idején elpártolnak. Akiknél a tövisek közé esett, azok hallották az igét, de mikor elmennek, az élet gondjai, gazdagsága és élvezetei megfojtják azt, és nem érlelnek termést. Akiknél pedig a jó földbe esett, azok igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg is tartják, és termést hoznak állhatatossággal."

Főének: 267

Az igehirdetés alapigéje : Zsid. 4, 12-13.

Mert Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál, és áthatol az elme és a lélek, az ízületek és a velők szétválásáig, és megítéli a szív gondolatait és szándékait. Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte, sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk.

Befejező ének: 89

 

 

 

Hirdetés

Felhívjuk a figyelmet arra, hogy gyülekezetünk honlapján is tájékozódhatunk programjainkkal kapcsolatban. Az elmúlt vasárnapok igehirdetései hangzó formában elérhetőek a honlapon.

A testvérek figyelmébe ajánljuk a Magyarországon éhező gyermekek megsegítésének szervezett lehetőségét. A hozzá kapcsolódó nyilatkozat innen is letölthető.

Az elmúlt hét összesített offertóriuma 19.590 Ft volt.

Isten áldása legyen az adakozókon és adományaikon.